Kutyás életutam 2.rész Yankee-ig vezető út

Az első rész után itt is a második. A kutyaiskolával való megismerkedésemtől egészen Yankee képbe jöveteléig íródik ez a pár sor.

Lady&Falatka

5 évet ugrunk az időben, tervek szerint kertes házba költözünk. Az építkezési telekre a kerítés utáni első dolog az őrző-védő szolgálat biztosítása. Rokonaink Német juhásza és egy kerítés mászó utcai ninja harcos afférjából akkoriban lett egy véletlen alom. Egy fekete Német juhász jellegű szuka kölyköt kaptunk tőlük. Félős kis kutya volt 4 hónaposan hoztuk el, akkor került rá először póráz és nyakörv, akkor volt először kocsiban. Teljesen megrémült, rengeteg új inger, családtól elszakítás és az idegenek rajongását nem tudta hova tenni. Megmondom őszintén 11 évesen még nem láttam ennyire tisztán ezt. Egyszerűen csak egy félős kutyát láttam, akit sajnáltam és közben úgy éreztem nem tudok majd kapcsolatot kialakítani vele. Addig ugyanis az összes kutya akivel találkoztam szerette és kereste az ember társaságát. Teljesen új élmény volt egy olyan kölyök, aki nem rajong az emberért sőt látszólag mindentől fél. Hál isten nem volt Lady-vel semmi baj egyszerűen csak a kezdeti sokk látszott rajta pár nap után már jóba voltunk és feloldódott. Kezdetben láncon volt, majd kapott kennelt. Sűrűn jártunk ki hozzá, de nem volt labdás inkább a csirkéket terelgette kerítésen keresztül. Elvégre ez volt az az inger és társaság, ami az egész napos unatkozását oldotta. Szóval a sétákon és nyári vedlés kifésülésén kívül nem sokat tettem hozzá életének első éveihez. Teltek az évek az építkezési telekből csak egy telek lett, ami segítette a válási megállapodást. Közben tinédzser korba léptem. Mivel biztossá vált sose költözünk ki, úgy döntöttem saját kezembe veszem az ügyet. Interneten rátaláltam a komáromi Dogland kutyaiskolára és mamámmal kimentünk az egyik hétvégén. Nagyanyám, Falatka nevű kis keverék kutyájával én pedig Lady-vel mentem. Kezdetben Lady a nevére se jött vissza, sőt a kutyákkal se tudott kommunikálni emlékszem ki is kergették a suliból alig tudtam utolérni. Labda nem érdekelte, parizert is csak úgy ahogy elfogadta.
De csak az veszít aki feladja, hát nem adtam. Minden hétvégén kint voltunk, átkerültünk a haladó csoportba és még az első évben sikerült teljesíteni az alap engedelmes házi vizsgát. Idővel még a labdázásra is rátudtam venni. A kutyákkal pedig olyan jókat játszott, hogy azóta se volt szerencsém ilyen gondtalan elengedéshez. (Persze ez a fajta választásom miatt lehet) Lady-vel ellentétben Falatka hatalmas zabagép volt az agya, mint a szivacs és még zsákmányos is. Vele jöttek a siker élmények, gyorsan tanult, bármilyen trükköt lényegében bármiért ami ehető. Jók voltak a rugói, az őrző-védője egy show volt. Az a kicsi kutya felfutott a segéd lábán és mellkasán, hogy annak nyakánál kifeszített hurkát megfoghassa. Éles eszű, játékos eb, aki szereti a vizet. Mit mondhatnék igazi játszótárs volt. Jó pár évig jártunk a suliba, majd ahogy a legtöbb mi is elmaradtunk. Vicces, hogy az elején nem értettem hogy lehet elkopni mikor olyan jó kint gazdának kutyának egyaránt aztán az élet válaszolt. Amit a csoportos foglalkozásokon kellett tudtuk, a kutyák működtek elérhető kihívás nem volt és jött egy új hobbi a kézilabda ami szintén hétvégi elfoglaltságot jelentett. Az élet már csak ilyen.

Ennek a két kutyának köszönhetem az kutyaiskolával való kapcsolatom és azt, hogy elkezdtem tanulni a kutyakiképzésről.

Zeusz

A középiskola után jött az egyetem a kézilabda elmaradt. Az utolsó félévébe, mikor nagybátyámnak kellett segíteni, egy ismerős házánál. Az udvarban találkoztam egy jó fej „Amstaff”-al. A beszélgetés során kiderült, hogy Zeusz 3 éves több mint 3 gazdánál volt mielőtt az utcán csontsoványan megtalálták. Az előző gazdáknak egy részét megkeresték a menhely dolgozói, de egyiknek se kellett a kutya. A menhelyen nem volt hely, más négylábúval nem lehetett összezárni. Ideiglenesen volt csak abban a kertben a megfelelő gazda megtalálásig. Még a kutyaiskolában időszakban találkoztam ezzel a fajtával. Nagyon megtetszett, a középiskola alatt években csak Amerikai Staffordshire Terrier tenyésztők weboldalait bújtam, netes fórumokat olvastam és könyveket vettem a fajtáról. Hittem, én is mint sokan a mai napig, hogy minden nevelés kérdése. Zeusznak pedig abból nem jutott, ráadásul a genetikája se segített. Kezdetben gazdát szerettem volna találni neki, de végül haza költözés és örökbefogadás lett belőle. Volt pár alapom még a kutyasuliból, de úgy éreztem ez most másik liga és vissza kell mennem vele. Az elején a vállam le akart szakadni úgy húzott. A 32 kg tömör izom test, tele volt energiával és ezt más kutyákon szerette volna levezetni. Elkezdtük a sulit szépen haladtunk fél év után már másik kan kutya mellett gond nélkül helyben maradt, fekvésnél még össze is értek. Szuka kutyákkal játszott hagyta, hogy a földbe döngöljék. Szóval minden sínen volt szépen haladtunk. Aztán derült égből villámcsapásként érkezett életem egyik legnagyobb pofonja. Történt ugyanis, hogy nap végén akadálypályás gyakorláson 3 akadállyal előttünk egy Yorki párt vittek fel a trapézra, Zeusz épp a kúszó folyosón haladt át. Abból kiérve pedig önállósította magát és célba vette áldozatát. Mire odaértem a szuka Yorki már a szájában volt. Egy fogás egy ilyen kis jószágnak ennyi elég. Belső vérzése lett és a helyszínen kilehelte lelkét. Ott térdeltem egy kölyök kutya holttesténél a gazdájával szemben. Soha életembe nem voltam annyira kikészülve, felnőtt férfi fejjel bömböltem és teljesen összetörtem. Zeusz visszaadását a menhelyre vagy altatását véltem hirtelen jó és igazságos döntésnek. Alkalmatlannak tartottam magam a befogadott kutyám rehabilitációjára, tartására, úgy egyáltalán a kutyázásra. Biztos voltam benne, hogy soha nem tud megbocsátani nekem a kutya gazdája és nem mehetek többet az iskola területére sem. Azonban ez nem így volt és bár soha nem fogom tudni elfelejteni ezt az esetet sokat segített a kutya gazdájának megértő hozzáállása és az iskola vezetője. Elképzelni se tudom mekkora lelki erő kellett neki ehhez, milyen fájdalmat élhetett át aznap, de megbocsátott. Az iskola vezetője pedig sokat tett azért, hogy fel tudjak kelni ebből a helyzetből. Rettentessen nagy tragédia volt ez és se előtte se azóta nem történt ilyen az iskolában. A hibásak pedig mi vagyunk emberek, akik egy fajon belül teremtünk macskánál is kisebb zsákmány méretű kutyákat és saját fajtársakra kiélezett gyilkoló gépeket. A nevelés nem old meg mindent, bizonyos kereteken belül sokat lehet formálni egy-egy állaton, de vannak génekben kódolt tulajdonságok. Ilyen az is amikor egy pár hónapos juhász kutya ösztönösen terel és az is amikor a kölyök vizsla jelez anélkül, hogy ezt tanította volna nekik bárki. Hát miért is gondolja bárki, hogy gyilkolásra szelektált kutyákban nem törhet elő egy veszélyes hajlam. Ennél az esetnél azonban én voltam a felelős egy kutya haláláért és Zeusz hátralévő életéért is. Hiába csak fél éve volt nálam, hiába az előző emberek hibái. Ott aznap én voltam a gazdája, én gondoltam, hogy képes vagyok cipelni ezt a keresztet. Nem volt gyors vagy egyszerű feldolgozni a történeseket vagy akár csak a következő hétvégén kisétálni az iskolába, viszont innentől még inkább és még többet akartam tudni a kutyákról. Szakirodalmakat, tanácsokat és hétköznap privát képzést kaptunk. Elkezdtem önkénteskedni a menhelyen, hogy még több tapasztalatom legyen, hogy lássam a jeleket és soha ne történhessen meg hasonló a jelenlétembe senkivel. Idővel az iskolában is egyre több képzést vezettem. Mélyebbre és mélyebbre ástam magam szinte kiélesedtek az érzékeim. Pontosan tudtam kutyám apró rezdüléseit mi fogja követni. Folyamatos készenlét, figyelem és kontroll következett. Célba vettük a BH vizsgát és készültünk rá. Az élet azonban mindig tartogat fordulatokat. Egyik este etetés után Zeusz a teljesen zárt kennelből kiutat talált. A szőr nyomokból ítélve az ajtó jobb alsó sarkán kifeszíthette a kennelt. Szabadulás után a kutyaiskola felé tartott, egy utcára volt onnan mikor egy autó elé futott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nem történt és az öcsém vezette az autót. Mire kiértem a helyszínre a kutya már felkelt, azonnal indultunk az állatkórházba. Törés és belső vérzés nélkül megúszta, de egy kis sérülése hátra maradt. Három hónapos kényszer pihenő és ugrálást kizárva vártuk a gyógyulást. Nem terhelhettem többé. Vizelet tartási problémával és fáradtságnál jelentkező lábhúzásával jobbnak láttam nyugdíjazni. Úgyhogy ő a mai napig családi biztonsági őrként tevékenykedik az udvarban.

Amit ő adott nekem az életre való lecke. Egy szaporítótól származó bull típusú keverék, kétes előélettel nem játék és nem is való mindenkinek. Fel kell nőni ezekhez a kutyákhoz. Mindenesetre miatta kezdtem el komolyan beleásni magam a kutyázásba. Miatta jártam önkénteskedni és kutyaiskolában foglalkozásokat vezetni. Végső soron azt is neki köszönhetem, hogy úgy döntöttem legközelebb csak is komoly tenyésztőtől veszek kutyát.

Yankee

Zeusz nyudíjazása után láttam meg pár hónappal egy párosítást a Warriors of the Lanka’s kennelnél. Mivel az előző alom kutyái közül az egyik közeli jó barátomhoz került. Tudtam milyen vér van azokban a kutyákban és mindenképpen megakartam nézni a kölyköket. A megnézésből Yankee lett a többi már külön fejezetet érdemel és egyébként is messze nincs még vége…